Orbán Balázs: Mi ambiciózus, tehetséges, közösségben tanulni és alkotni vágyó fiatalokat keresünk

2024. november 23. 07:29

A délvidéki magyar fiatalok számára is elérhetővé váltak az MCC tehetséggondozó programjai, melyeket a szervezet új szabadkai központjában indítottak el.

2024. november 23. 07:29
null
Veress Csongor Balázs

Nyitókép: MCC Szabadka

***

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) november 22-én ünnepélyesen megnyitotta 31. képzési központját Szabadkán, amely immár a délvidéki magyar fiatalok számára is elérhetővé teszi tehetséggondozó programjait. 

Az új központban 150 diák kezdheti meg tanulmányait a Fiatal Tehetség Programban (FIT) és a Középiskolás Programban (KP), amelyek célja, hogy a hagyományos iskolai oktatáson túlmutató lehetőségeket biztosítsanak. 

Mint megtudtuk, az MCC emellett rendszeresen szervez majd nyilvános előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és kulturális eseményeket, amelyek a helyi közösség bevonását is szolgálják.

Az ünnepségen Orbán Balázs, az MCC kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy a Mathias Corvinus Collegium mára a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményévé vált.

Orbán Balázs kiemelte, hogy az MCC képzései ott kezdődnek, ahol a hagyományos oktatási intézmények programjai véget érnek. Továbbá hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencét átfogó tehetséggondozó hálózatban nincsenek határok: minden résztvevő magyar fiatal, függetlenül lakhelyétől. Kiemelte, hogy az MCC közösségének tagjai egyben a szervezet nagykövetei is, ami egyedülálló lehetőség és komoly felelősség. A diákok feladata nem csupán a nemzetközi kiválóság elérése, hanem a magyar nemzeti érdekek és közösségi értékek szolgálata is.

„Ez egy olyan oktatási modell, ami nem nagyon létezik máshol. Természetesen mindenhol vannak Kárpát-medencén kívül is hasonló tehetséggondozó programok, de egy ilyen komplex rendszer, ami ilyen összetettségben, ennyi helyszínen, ennyi diszciplína alapján, az általános iskolától az egyetem végéig, sőt azon túl is képes egy szerintem nagyon magas színvonalú tehetséggondozó munkát végezni, ilyen nem nagyon van máshol a világon” – fogalmazott.

Hozzátette: nagyon büszke az intézményre, annak vezetőire, dolgozóira és a diákokra. „A mi közösségünkben mindenki ennek az intézménynek a nagykövete.” – jelentette ki.

Fotó: MCC Szabadka

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntőjében rámutatott, hogy a tehetséggondozás és az értelmiség képzése alapvető fontosságú a nemzet és a vajdasági magyarság jövőjének megerősítéséhez. Felhívta a jelenlévő diákok figyelmét arra, hogy Hunyadi Mátyás öröksége példát mutat mindazoknak, akik a jóból kiválóságra törekednek.

Szerinte az oktatás és tehetséggondozás mellett az MCC fontos szerepet vállal a kulturális és épített örökség megőrzésében is.

Kijelentette: „vannak olyan a közösség ügyei iránt elkötelezett fiatalok Vajdaságban, és nem csak Szabadkán, akik képezni szeretnék magukat, és később a tudásukat a közösség szolgálatába szeretnék állítani. Amellett, hogy ők maguk kiművelik magukat, és kiválóakká válnak a saját szakterületükön.

Úgy vélekedett, hogy „a tehetséggondozás egy olyan témakör, amely elengedhetetlenül fontos akkor, amikor a nemzet jövőjéről beszélünk. Hiszen ha nem lenne értelmiségi utlánpótlás, akkor néhány évtizeden belül a vajdasági magyar közösségnek a jövője megkérdőjeleződhetne. Minden, amit teszünk a mindennapokban Magyarország kormányának segítségével, azt annak érdekében tesszük, hogy Vajdaságban legyen magyar jövő évtizedek múlva is.” – fejtegette.

Fotó: MCC Szabadka

Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági képviseletének vezetője kiemelte, hogy az új központ célja nem csupán a tudás átadása és a tehetséges fiatalok felkarolása, hanem a közösség építése is. Hangsúlyozta, hogy az intézmény nemcsak oktatási, hanem közösségformáló szerepet is vállal, amely hosszú távon erősíti a helyi magyarságot.

Az MCC célja, hogy egyszerre szolgálja a helyi közösségek és az összmagyarság érdekeit, miközben nemzetközi kiválóságra és versenyképességre törekszik. 

A megnyitó keretében az amerikai elnökválasztás globális hatásait elemző pódiumbeszélgetés is helyet kapott. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója által moderált eseményen Stumpf István és Orbán Balázs megosztották gondolataikat a világrendszerváltás lehetőségeiről. 

Pásztor Bálint kiemelte, hogy Donald Trump korábbi elnöksége alatt már pozitív változások történtek a szerb-koszovói párbeszédben, és reményét fejezte ki, hogy a jövőbeli Trump-adminisztráció további előnyöket hozhat Szerbia és a régió számára.

Ezt is ajánljuk a témában

A beszélgetés résztvevői az amerikai elnökválasztás következményeiről, a világrendszer változásairól és Magyarország geopolitikai stratégiájáról osztották meg gondolataikat.

A diskurzus során hangsúlyos témává vált, hogy a világ átrendeződése lehetőségeket és kihívásokat is tartogat, amelyeket Magyarországnak jól átgondolt stratégiával kell kezelnie.

A résztvevők kiemelték, hogy az amerikai elnökválasztás eredménye a patriotikus értékek megerősödését mutatja, amely Magyarország számára kedvező geopolitikai környezetet teremthet. 

Fotó: MCC Szabadka

Stumpf István szerint a jelenlegi helyzetben

a demokratikus intézményrendszerek és a mélyállam közötti feszültségek új megoldásokat követelnek,

amelyek a politikai elit szerepét és a választók akaratának érvényesítését helyezik előtérbe. Orbán Balázs hozzátette, hogy a világrendszer változásában Magyarországnak az erőegyensúlyok között kell hatékonyan manővereznie, hogy gazdasági és politikai érdekeit érvényesítse.

Pásztor Bálint a régió szempontjából hangsúlyozta, hogy az amerikai politikai váltás kedvező hatással lehet Szerbiára és a Vajdaságra is.

Véleménye szerint a magyar-szerb kapcsolatok erősödése és a közös patrióta értékek elősegíthetik a regionális stabilitást. Ezen túlmenően felhívta a figyelmet arra, hogy a világrendszerváltás nem csupán kihívás, hanem lehetőség is lehet a Kárpát-medence számára, ha azt megfelelően kihasználjuk.

Fotó: MCC Szabadka

A panelbeszélgetés zárásaként Orbán Balázs a magyar stratégiai gondolkodás fontosságát emelte ki, amelynek alapját a gazdasági szuverenitás és a pragmatikus külpolitika képezi. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány célja a hosszú távú nemzeti érdekek előmozdítása, amelynek keretében a Kárpát-medencei magyarságot érintő kihívásokra stabil, progresszív válaszokat kell adni. Ez a megközelítés Magyarország számára lehetőséget nyújthat arra, hogy a világrend átrendeződéséből győztesen kerüljön ki, fejtette ki.

Az MCC Szabadka új központja a szervezet Kárpát-medencei hálózatának fontos része, amely tízéves kortól egészen a doktori képzésig kínál ingyenes, társadalmilag hasznos képzéseket. Az MCC célja nemcsak az oktatás, hanem a közösségi párbeszéd előmozdítása is, amely révén hozzájárulhat a magyar közösségek fejlődéséhez a régióban. Az új szabadkai központtal az MCC tovább erősíti jelenlétét és elkötelezettségét a délvidéki magyarság támogatásában.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skulo
2024. december 16. 17:54
Kedves Balázs! Az az általános iskolában kezdódik. Ott viszont a mai törvényi körülmények között nem lehet oktatni. Nevelni meg végképp nem!!! A Sok mellé beszélés helyett vizsgálják meg végre a törvényi környezetet!!!
Lajoss
2024. november 24. 12:33
Fideszes janicsárképző…tengernyi közpénzből…🤮🤮🤮
patikus
2024. november 24. 00:21
Orbán Balázs: Mi ambiciózus, tehetséges, közösségben tanulni és alkotni vágyó fiatalokat keresünk ---- nem soká csaló áldoktorként is.....
nesztekjobbrol
2024. november 23. 10:34
futva menekulnek ha meglatnam ezt a papagaj-ork felszerzetet mit lehetne tole tanulni? nem olyan csaladbol szarmazok en
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!